Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyár...2 (2013.08.04 Vas)

Új barátok, új érzelmek,
új határok, új félelmek.

Valahogy így telt ez a két hónap.  llletve másfél...és szinte minden egyes jól eltöltött nap után többet látunk a világból. Megtanulunk pár új dolgot, és megpróbáljuk túlélni a megrázkódtatásokat. És elviselni az igazságot, ami sokszor fáj, pedig nem kéne, hogy fájjon. De mégis! Mivel érdemeltem én ki ezt? Vagy bárki más? Nem tudhatjuk. Az igazságnak ára van, viszont néha túl nagy árat kell fizetni érte. Titkolod, hogy szeretsz valakit, nem mered elmondani az érzéseidet, mert félsz, hogy elveszted. Nehéz az élet. Mondhatni: Az élet egy hazárdjáték. Legtöbbször hiába küzdesz nincs esélyed. És soha nem is lesz.

Ilyenkor azonban mégis reménykedünk abban, hogy azért mégis hátha...hátha lesz lehetőség arra, hogy eláruld mit érzel. DE, és igen van de, ezzel a vallomással minden megváltozik, és hogy milyen irányba azt senki nem tudhatja. Lehet hogy örökre elveszíted, de az is lehet, hogy ő is ugyanúgy érez. Mondjuk ez többnyire nem valószínű. Nem akarok illúzióromboló lenni, de a fiúk mostanság olyan lányokért vannak oda akiknek mindenük kinn van, vagy olyan vékonyak, hogy egy gyengébb fuvallat is elviheti őket. Viszont a lányok sem kivételek ez alól: csak a menő macsó jöhet szóba kockahassal, vagy ilyesmi, a stréber meg menjen világgá, és ne is próbálkozzon. A kérdés azonban az, hogy: tényleg szereted, vagy csak a kinézete miatt vagy vele? Nem mindegy. KI vagyok én azonban, hogy ezt tudjam? Inkább összefoglalom mi volt velem...

Július elején dolgoztam, és közben rengeteg emberrel ismerkedtem meg, közülük egyik nagyon jó barátom lett!:)
Majd miután ebből a táborból visszaértem, elkezdtem dolgozni a szobámon, majd elmentünk az Aquaworld-be a Splash Night-ra. Azon összefutottam két emberrel, akikkel jóba vagyok, és rég nem láttam őket. Beszéltünk egy adagot, sőt hála nekik haza is sikeresen jutottunk, mert félő volt, hogy nem férünk fel a buszra. Végül 6 körül hazaértünk! Sikeresen!;) Utána ide-oda rohangáltam a városba, mindenféléért. Kedden be is hódoltam régi szenvedélyemnek az olvasásnak, úgyhogy jártam a könyvtárakat. Aztán a metrón megláttam Őt...Azt hittem már nem érdekel, hiszen suli vége óta nem gondoltam rá. Azt hittem....de rosszul gondoltam, és még mindig érdekel...amikor integetett nekem...a szívem..nem is tudom..csak fájt, hogy tudom nincs esélyem nála, ettől függetlenül nem tudom kiverni a fejemből. Másnap, szerdán viszont kirúgtunk a hámból a Mogyoródi Aquaarénában! Aki nem volt annak szeretettel ajánlom! KIHAGYHATATLAN!:) Közben sikerült befejeznem szerény szobám festését, futok, edzek, próbálom formába hozni magam. És itt jön a csattanó: úgy hangzik mintha minden rendben volna. Pedig nincs. Még mindig nem bírom abbahagyni saját magam kínzását. Próbálom, de nem megy. Segítség kell! Csak nem merem senkinek elmondani. Aki szeret az féltene, de én nem akarok sem orvoshoz, sem kórházba, és főképp nem terápiára kerülni. Bár tehetnék valamit, mert lassan már enni nem merek, mert félek...félek, hogy teljesen tönkremegyek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.